Itt fogom összegyűjteni azon könyveket, amiket már elolvastam vagy tervezem elolvasni. Megpróbálok pár mondatos összefoglalót is írni róluk, illetve amiket olvastam azokról egy értékelést is adni egy 1-5-ig skálán. Azt is leírom, hogy ki ajánlotta vagy honnan hallottam róla, ha még emlékszem. A sorrend nem a legjobb értékelés szerint lesz és nem is kronológiailag, csak kb ahogy szembe jutottak ezen aloldal megírásának kezdetekor. Ugyanakkor értelemszerűen egy idő után a legalsó lesz mindig a legfrissebb bejegyzés.
3 fő kategóriába pakolom a könyveimet:
- Befektetések – ide azokat gyűjtöm, amik konkrét tőzsdei vagy más befektetési módszereket taglalnak
- Pénzügyi függetlenség / korai nyugdíj – ide azokat, amik általánosságban szólnak a pénzügyi függetlenségről és a korai nyugdíjról, természetesen érintve néha a befektetéseket is (hiszen az szerves része a játéknak), de elsősorban az ide vezető útról szólnak, a nehézségekről, döntésekről, tervezésről, teljesítés után pedig a megélésről és a pénzügyi függetlenség feldolgozásáról (társadalmi, szociális, pszichológiai oldala a dolognak – szintén egy érdekes téma)
- Önfejlesztés – ide pakolom a pszichológia, tanulás, játékelmélet, tárgyalástechnika, nyelvtanulás témájú könyveket. Ezek a könyvek tanítanak tanulni és fejleszteni azokat a képességeimet, amikben jobb szeretnék lenni
Kommentekben várom a Ti véleményeteket és ajánlásaitokat! Nagyon hiszek az ilyen jellegű tudás megosztásban, egymás tapasztalataiból tudunk a legtöbbet tanulni.
Naval Ravikant – The almanack of Naval Ravikant
Rövid leírás: Az író egy startup vagy angel befektető, aki többek között az Uber, Foursquare és Twitter korai befektetőjeként is ismert. A könyv nem a befektetéseiről szól, hanem korábban adott interjúinak zanzásított változata, ahol azt tudod meg, hogy ő hogyan látja az életet. miben hisz, mi motiválja, milyen mentális modelleket használ, milyen blogokat olvas stb.
Amit kiírtam tőle:
- A kedvencem: „Ha nem tudod eldönteni, a válasz nem.” – „If you can’t decide, the answer is no”
- „Könnyű döntések, nehéz élet, nehéz döntések, könnyű élet.” – „Easy choices hard life, hard choices easy life”
- Ha választási lehetőség elé kerülsz válaszd a nehezebben járható utat, mert hosszú távon (az élet kamatos kamata) az fog jobban megtérülni
- Farnam Street blogot olvas (mentális modellek )
- Sokat olvas az evolúcióról és a játékelméletekről, illetve tudományról, matematikáról
- Próbáld eliminálni, ami nem fog működni – sikeresnek lenni valójában nem más, mint nem hibázni
Kategória: Önfejlesztés
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 4 / 5
Hol hallottam róla: amazon hozta fel ajánlásként egy másik könyvet keresve
Barabási Albert-László – A képlet – A siker egyetemes törvényei
Nagyon érdekes könyv egy magyar hálózatkutatótól, aki ezúttal a siker mögötti logikát kutatta az MIT-s csapatával. A könyv egy jóval nagyszabásúbb kutatás érthetően megfogalmazott összesítése. Mitől lesz sikeres egy festmény? Hányadiknak érdemes interjúzni és miért? Tényleg a díjnyertes bor a legjobb? Hogyan lesz egy ismert előadó száma sokkal sikeresebb, mint egy ismeretlen, de jobb dal? Mennyire fontos a kapcsolati tőke? Akkor a legjobb egy csapat, ha a legtöbb sztár ott van? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget az író, érthető formában.
Itt egy jó kis összefoglaló a könyv tartalmáról.
Kategória: Önfejlesztés
Milyen nyelven olvastam: magyar
Mennyire tetszett: 5/5
Hol hallottam róla: LinkedIn-en egy ismerősöm ajánlotta egy interjújában
Rolf Dobelli – The art of the good life – 52 Surprising Shortcuts to Happiness, Wealth, and Success
Ez a könyv nagyon tetszett, 52 különböző módszert mutat be többek között arra, hogy hogyan ismerjük fel és győzzük le a belénk „kódolt” szokásainkat, reflexszerű viselkedési mintákat, pszichológiai csapdákat, amit ősidők óta hozunk magunkkal, mint ember. Hogyan kerüljük el a frusztrációt, mit csináljunk és mit ne csináljunk, hogy boldogabbak legyünk. Milyen módszerek vannak tanulásra, olvasásra és miért azok működnek. Mindezt példákkal, mentális módszerekkel, tudományosan alátámasztott adatokkal, érdekesen megírva. Sajnos nem sok konkrétumra emlékszem, de legalább arra igen, hogy miért nem. Egy könyv első olvasásakor kb 3% marad meg, míg második olvasatra 30% – ez is ebben a könyvben volt! 🙂
Szintén találtam egy jó összefoglalót a könyvről. Érdemes átfutni egyszer, és ha tetszik, akkor mindenképpen olvasd el a könyvet mert élvezni fogod a sztorikkal megspékelt tudományos érdekességeket az emberi viselkedésről.
Kategória: Önfejlesztés
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 5/5
Hol hallottam róla: nem emlékszem 🙂 De szerintem vagy a Farnam street-en olvastam. Ott nagyon hasonló táémákban rengeteg jó cikket találsz, az egyik kedvenc oldalam, ha valami érdekeset szeretnék tanulni.
Howard Marks – The most important thing
A szerző azt vizsgálja, hogy a mi a legfontosabb dolog, amit figyelnünk kell a tőzsdei befektetéseink során. Elárulom, nincs ilyen, vagyis nincs egyetlen dolog, amit ki tudna emelni. Viszont nagyon érthetően, logikailag jól felépítve összeszedte az összes kritériumot, amire érdemes figyelmet szentelnünk (pl ár, érték, időzítés stb). Továbbá bemutatja a pszichológiai hátterét is a kereskedés során elkövetett hibáknak, mit, miért csinálnak az emberek és az miért nem jó vagy hova vezet. Jó könyv, ha semmi mást nem olvasol a tőzsdéről ez lefedi neked a kereskedés lényegét, amiből érezni fogod, hogy ez a befektetési forma neked való-e vagy sem.
Kategória: Befektetések
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 4/5
Hol hallottam róla: ha jól emlékszem Sólyomi Dávid egyik blogbejegyzésében vagy könyvében olvastam róla
Sólyomi Dávid – Osztalékból szabadon
Az első befektetésekkel foglalkozó könyv amit olvastam és nagyon megfogott. Abban az időben (2019 nyár) nem igazán tudtam mit kezdjek a befektetni való pénzemmel ezért valami újat kerestem az ingatlanokon túl. És rátaláltam erre a könyvre, ami mintha csak nekem lett volne írva. Egy óvatos, szisztematikusan felépíthető, és hosszútávon nagyon jövedelmező befektetési stratégiát mutat be és dolgoz ki, elég részletesen. Ez pedig egy osztalékfizető papírokból álló portfólió felépítése. Van benne pénzügyi szakzsargon is, de ettől még könnyen emészhető, példákkal alátámasztott olvasmány.
Kategória: Befektetések
Milyen nyelven olvastam: magyar
Mennyire tetszett: 5/5
Hol hallottam róla: a 30-as nyugdíjassal (Takács Szabolcs) készített interjúban ajánlotta Szabolcs
Sólyomi Dávid – The Falcon Method
Sólyomi Dávid második befektetési könyve, melyet az Osztalékból szabadon után természetesnek vettem, hogy el kell olvasnom. Valójában nekem kicsit csalódás volt, mert ugyan nagyon szépen le van benne írva a metódus amit használ a csapatával egy-egy papír kiválasztásánál, nekem sok volt benne az ismétlés. Úgy éreztem a könyv inkább azért készült, hogy megágyazzon a hírlevélre való feliratkozásra – amivel semmi baj nincs, de nekem már nem adott annyi újat. Én jobban ajánlom az előző pontban említett könyvét, illetve a Seeking Alpha oldalon havonta közzétett rendszeres cikkét, amiben az általuk kiválasztott aktuális papírokat sorolja fel, kategóriákba szedve.
Kategória: Befektetések
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 3/5
Hol hallottam róla: Sólyomi Dávid weboldalán olvastam róla, hogy van egy ilyen könyve is
Ez volt az első olyan könyv amit olvastam, ami nem valami szórakzotató irodalom volt. Egyik olaszországi nyaralásom során vettem elő, mondván most nem sci-fit fogok olvasni vagy valami angol humort, hanem valami „hasznosat”. Nem bántam meg, alapvetően rávezetett, hogy az ilyen jellegű könyvek is lehetnek érdekesek és szórakoztatók. Maga a könyv a meggyőzésről szól, a szó jó értelmében, tehát semmiképpen esem manipulációról, inkább rávezetésről. Hogyan tudjuk magunk mellé állítani az embereket, hogy önként, motiváltan kövessenek.
Kategória: Önfejlesztés
Milyen nyelven olvastam: magyar
Mennyire tetszett: 4/5
Hol hallottam róla: ajándékba kaptam
Ivan Pastine – Introducing game theory: A graphic guide
Alapvető játékelméleti ismereteket mutat be (pl fogolydilemma), képekkel is illusztrálva a könnyebb érthetőség kedvéért. Szerintem egyszer érdemes egy ilyen könyvet is elolvasni, nem biztos, hogy ezt, de nekem tetszett. Elgondolkodtat bizonyos szituációkról és talán tudatosabb leszel a jövőben egy-egy döntés kapcsán – esetleg utólag megérted egy korábbi döntésedet vagy más döntését.
Kategória: Önfejlesztés
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 4/5
Hol hallottam róla: Amazonon keresgéltem játékelméleti könyveket, miután Naval Ravikant könyvében olvastam, hogy érdemes ilyen tudást is magunkra szedni 🙂
Timothy Ferris – The 4 Hour workweek
Ez egy nagyon híres könyv és elég régóta kint van a piacon – ha jól emlékeszem 2004 körül írta Tim Ferris. Sokszor szembejött már velem, de valamiért nem vettem rá magam, hogy elolvassam, pedig tényleg jó. Nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy hogyan tudod az életedet, üzleti folyamataidat automatizálni, delegálni, kiszervezni, hogy ne Te dolgozz, hanem neked dolgozzanak. A szerzőnek egy táplálékkiegészítő webshopja volt már akkor, abból hoz példákat. Mivel nem mai a könyv, ezért elég sok hivatkozott interenetes link már nem él, de a lényeg ettől még jól átjön. Alapvető élethez való hozzáállást is tanít és próbál új szemléletet behozni, ami segít átérétkelni a saját életedet is (mókuskerék effektus?). Szerintem korát nagyon megelőző könyv, már akkor a pénzügyi függetlenséget feszegette, amikor még azt sem tudta a világ mi az, sehol nem volt még F.I.R.E. mozgalom.
Kategória: Pénzügyi függetlenség / korai nyugdíj
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 5/5
Hol hallottam róla: ezerszer szembejött velem életem során, nemrég rávettem magam, hogy elolvassam. Nem bántam meg.
Vicki Robin & Joe Dominguez – Your money or your life
Ezt a könyvet nemrég frissítették, és hozták a mai kornak, világnak megfelelő szintre, ugyanis 1992-ben írták. Szintén korát megelőző volt. Szerintem ez a könyv egy alapmű, ha a pénzügyi függetlenség, mint téma érdekel. Nagyon érdekes perspektívába helyezi a pénzt magát (pénz = élet energia) és ennek megfelelően vezeti végig a gondolatmenetét. Összességében 9 lépésben segít, hogy megváltoztassa a pénzhez való hozzáállásodat és hogy elérd a pénzügyi céljaidat. Ha pénzügyileg amúgy is tudatos vagy, akkor nem lesz benne nagy meglepetés, ugyanakkor jól egymásra vannak építve benne a fejezetek, gondolatok, és sok praktikus, kézzel fogható tanács is van benne.
Kategória: Pénzügyi függetlenség / korai nyugdíj
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 5/5
Hol hallottam róla: ha F.I.R.E. mozgalommal kapcsolatos blogokat vagy podcasteket hallgatsz, akkor ez szembejön Veled mindenhol 🙂
Owen Zammit – Rock Your Finance: The European Millennial’s Guide to the Personal Finance Galaxy
Ez egy külön az európai fiataloknak írt könyv egy európai fiatal sráctól – ha jól emlékszem máltai a fiú. Az író nem pénzügyi szakember, viszont szerette volna saját kézbe venni a pénzügyi életét és ezért elkezdett befektetési könyveket olvasni és befektetésekkel foglalkozni. Az ő tapasztalatai vannak összegyűjtve, érthető, strukturált formában (befektetések, adózás, megtakarítás földrajzi arbitrázs és még sok más téma). Nem vártam sokat tőle, de jól megírt könyv és még nekem is volt benne újdonság (p2p lending), pedig azt hittem már a legtöbb befektetési formát ismerem. Kezdőknek ajánlom főleg.
Kategória: Befektetések
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 4/5
Hol hallottam róla: Egyik ismerősöm ajánlotta, és mondta hogy éppen ingyenesen letölthető Amazonon
Kristy Shen, Bryce Leung – Quit like a millionaire
Nagyon tetszett ez a könyv, mert más irányból indított, mint a többi hasonló. Több benne a személyes kitekintés és story, nem annyira száraz. A szerző páros már a kori nyugdíját tölti, ázsiai bevándorlók gyermekei, akik Kanadában majd az USA-ban csinálták meg a szerencséjüket. A lány igazi mélyszegénységben élt a családjával Kínában, majd onnan jutott el a dollármilliomosok közé. Szóval ha ő meg tudta tenni, akkor bárki meg tudja tenni. Szépen szisztematikusan szedik össze, hogy milyen portfólióval, milyen befektetési módszerekkel juttotak el pénzügyi függetlenséghez – nem ároluk el nagy titkot, ha itt leírom, hogy indexkövető ETF-et és kötvényeket vásároltak folyamatosan, miközben egyre jobb munkájuk volt, spóroltak és kerülték az élet inflációt. Van egy különösen jó rész benne arról, hogy hogyan védekeznek a tőzsdei kilengések ellen.
Kategória: Pénzügyi függetlenség / korai nyugdíj
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 5/5
Hol hallottam róla: Mad Fientist podcasten beszélgettek a szerzőkkel
J.L. Collins – The simple path to wealth
Jó kis könyv, egy olyan szerzőtől, aki már egyébként is nyugdíjas korú és sok éves befektetői tapasztalattal bír, maga is a szakmában dolgozott. Egy hasonló című blogból indult az egész, és az ott összegyűjtött információkat hozza át egy könyv formájában. A blogja úgy indult, mintha leveleket írna saját lányának arról, hogyan kell okosan befektetni. Ami tetszett benne, hogy egyszerű, mindenki által ismert példákat hozva mutatja be a tőzsdét, a befektetés világát és az általa képviselt index fund-okat. Az egész könyv kb arról szól, hogy miért érdemes indexkövető ETF-et vagy alapokat venni (Vanguard ETF-ek), mindezt humorosan. Illetve arról, hogy mennyire túl van misztifikálva az egész befektetési világ, és miért elég csak az indexkövető ETF-ek. Van benne pár USA specifikus dolog is (adózás, ottani megtakarítási számlák stb.), de azt majd átugrod.
Kategória: Pénzügyi függetlenség / korai nyugdíj
Milyen nyelven olvastam: angol
Mennyire tetszett: 5/5
Hol hallottam róla: Mad Fientist podcasten beszélgettek a szerzővel
Innentől jönnek az ajánlások lista formájában, mert ezeket még nem olvastam. Ha időközben mégis, akkor azt onnan fogod tudni, hogy már a fenti módon is feltüntetem az oldalon. Írok melléjük témakört is, és esetleg hogy ki ajánlotta, vagy hol hallottam róla, ha még tudom. Természetesen jópár könyv elérhető magyarul is (nézz utána, ha magyarul szeretnéd őket olvasni), én most az amazonra linkeltem mindent, mert ott mind megvan.
Befektetések:
- The simple path to wealth – J.L. Collins – Mad Fientist podcastbenban hallottam róla (pdf-ben is elérhető már)
- The future for investors – Jeremy J. Siegel – Sólyomi Dávid ajánlotta a könyvében
- A random walk down wallstreet – Burton G. Malkiel – Mister Money Mustache ajánlotta egy interjújában
- The boglehead’s guide to investing – Mel Lindauer – Vanguard ETF-ek kapcsán jött velem szembe valahol
- The Four pillars of investing – Wiiliam J. Bernstein -Mister Money Mustache ajánlotta egy interjújában
- The little book of commonsense investing – John C. Bogle – Mad Fientist podcastbenban hallottam róla
- The little book that beats the market – Joel Greenblatt – Mister Money Mustache ajánlotta egy interjújában
- Fooled by randomness – Nassim Taleb – szintén egy podcastben említették
- You can be a stock market genius – Joel Greenblatt- Mister Money Mustache ajánlotta egy interjújában
- Money master the game – Tony Robbins – Mad Fientist podcastbenban hallottam róla
Pénzügyi függetlenség / korai nyugdíj
- Rich dad poor dad – Robert T. Kiyosaki – Régi könyv, sokat hallottam már róla, szintén alapmű (pdf-ben is elérhető már)
- How I foud freedom in an unfree world – Harry Browne – Mad Fientist ajánlotta, az egyik kedvenc könyve
- I will teach you to be rich – Ramit Sethi – Mad Fientist podcastbenban hallottam róla
- Happy money – Elizabeth Dunn – Mad Fientist podcastbenban hallottam róla
- The coffehouse investor – Bill Schultheis – Grant Sabatier ajánlotta egy podcastben
- Set for life – Scott Trench – Mad Fientist podcastbenban hallottam róla
- Playing with FIRE – Scott Rieckens – készült hasonló címmel egy dokumentumfilm is, a film rendezőjével hallottam egy podcastet. A filmben megszólal a legtöbb ma elismert F.I.R.E mozgalom képviselő is
- Financial freedom – Grant Sabatier – A millenialmoney blog szerkesztőjének könyve
- The millionaire fastlane – MJ DeMarco – A Rock Your Finance könyvben olvastam róla, ha jól emlékszem
Önfejlesztés
- Fluent forever – Gabriel Wyner – nyelvtanulást forradalmasító könyv
- The magic of thinking big – David Joseph Schwarz – Mister Money Mustache ajánlotta egy interjújában
- The art of learning – Josh Waitzkin – A 4 hour workweek könyvben olvastam róla azt hiszem. Egyedi tanulási módszertanról szól.
- The 80/20 principle – the secret to achieving more with less – Richard Koch – A 4 hour workweek könyvben olvastam róla. A Pareto szabályról szól.
- Ultralearning – Scott Young – Mad Fientist podcastbenban hallottam róla, sikeres tanulási módszertanról szól
- Mindset – Carol S. Dweck – tanulás és pozitív hozzáállás
- Atomic habits – James Clear – Mad Fientist podcastbenban hallottam róla, pozitív szokásokról és azok sikeres bevezetéséről szól. Van egy oldal, ahol van róla jó kis összefoglaló.
- Mastery: The keys to success and long-term fulfillment – George Leonard – hogyan érjünk el adott területen egy magasabb szintet
- Secrets of power negotiating – Roger Dawson – Az egyik legjobban ajánlott tárgyalástechnikai könyv
- Getting past no – William Ury – és a másik 🙂
- Bargaining for advantage – G. Richard Shell – és egy újabb tárgyalástechnikai könyv
- Never split the difference – Chriss Voss – Még egy tárgyalástechnika, ha igazán jól szeretnél alkudozni
- The evolution of cooperation – Robert Axelrod – Naval Ravikant könyvében olvastam róla azt hiszem
- The art of thinking clearly – Rolf Dobelli – egy másik könyve az egyik kedvencem, ezért jött ez is szóba és került a listámra
- Pre-Suasion – Robert B. Cialdini – könyv a meggyőzés tudományáról
- Influence: the Psychology of persuasion – Robert B. Cialdini – és még egy ugyanattól a szerzőtől
- Infinite game – Simon Sinek – a szerző egy híres előadó és író is, aki arról ír, hogy vezetőként hogyan lehet üzleti sikereket elérni